<!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} -->

Középkori irodalom

A középkor kezdetét 476-tól, a Római Birodalom bukásától számítjuk. Fő jelzője ennek a kornak a „sötét”, amely a kultúra, műveltség és az irodalom visszaszorulására utal.

Új színt hozott azonban a kereszténység, ahol az egyháznak kitüntetett szerepe van, Isten és az Ő világa áll a középpontban.

Az ókeresztény irodalomra jellemzők az egyházi szövegmagyarázatok, a legendák szentek életéről, eretnekek elleni írások, történetek és a himnuszok, vallásos témájú versek.

A legnagyobb gondolkodó ebben a korban Szent Ágoston, akinek apja pogány, anyja keresztény volt. Kezdetben ő sem volt keresztény, majdnem megházasodott, gyereke is született.

Legfontosabb műve a vallomások című írás, amely egy ízben gyónás, más ízben számadás. Két nagy részre oszthatjuk: életrajzi és a bűnről szóló filozófiai nézetek kifejtésére. A kerti jelenet életrajzi jellegű, barátjával elmélkednek, ahol történik a megtérés. Leírja, hogyan, miért veszi elő a kereszténységet. Megszólal a műben a „Tolle lege!” kifejezés, mely a Bibliára utal, és azt jelenti, hogy „Vedd fel, olvasd!”.

Ebben az időben több szerzetesrend is alakult. Általánosságban a rendek szerzeteseire jellemző, hogy kolostorokban éltek elvonultan, és szigorú szabályokat követtek. Egyházi és kulturális feladatokat láttak el, kódexeket másoltak, oktattak és mezőgazdasági munkát végeztek, ezzel saját ellátásukat biztosították. Árvákat támogattak, és betegeket gyógyítottak.

Ismert rendek a bencés rend, a ferences rend, a domonkos rend, a ciszterciták, a klarisszák és a karthauziak.

A 11. és a 13. század között megindult a fejlődés. Az kereszténység elősegítette az irodalom, a kultúra és a szellemi élet fejlődését. Kivált az értelmiség és polgárság, iskolák, kiemelkedő egyetemek alakultak Párizsban, Oxfordban és Genovában. Az egyetemeken hét művészet oktatása kötelező, ezek a zene, a matematika, a logika, az algebra, a csillagászat és a geometria.

Fejlődés indult az építészetben is.

A román stílusban keletkezett épületek hasonlítottak a várak védelmező szerepéhez. Vastag, zömök falaik voltak, az ablakok elenyészőek, vagy méretük igen kicsi, egyáltalán nincs díszítés és színekben is szegények.

A gótikus stílus szinte a románnak az ellentéte. Az ilyen stílusú építményeknek keskeny, vékony falaik vannak, hatalmas ablakaik, üveges és jellemző rájuk a rózsaalak. Itt megjelennek a díszek, színek, szobrok, domborművek és festmények.

Az irodalomban megjelennek a kezdetben latin nyelvű himnuszok, melyeket később saját nemzeti nyelvekre fordítottak. Templomokban és istentiszteleteken adták elő. Hangvétele könyörgő, panaszkodó, érzelmes, magasztos.

A középkori himnuszok egyik fő képviselője Pierre Abélard. Ismert műve magasztos, emelkedett hangulatú Szombatesti himnusz. A cím és a tartalom között nincsen kapcsolat, felmerülhetett az az elmélet, hogy szombat esténként olvasták fel, vagy egy szombat estén született a mű. Témája ujjongó, dicsőtő és magával ragadó. A halál utáni boldogságot ígéri, amely soha nem ér véget.

Jacopone da Todi is himnuszokat írt, kiemelkedő a Himnusz a fájdalmas anyáról című himnusz. Első része a keresztre feszítés története, második része az ötödik versszaktól számítandó, hogy át akarja vállalni az anya (Mária) szenvedését, majd a fiú (Jézus) fájdalmával is azonosulni akar. A kifejezőeszközökhöz tartoznak a tőismétlések, az egyszerű rímek és a modalitások. Ezektől intenzívebb és erőteljesebb a hangulata. A végén azonban kiderül, hogy a költő saját érdekei miatt is cselekszik, hogy végül a Paradicsomba kerüljön.

Az ősi magyar irodalomról kevés írásos emlékünk maradt, azok inkább szájhagyomány útján terjedtek. Eposzokat nem bizonyít kutatás. Hogyha volt is, elveszett.

A krónika azonban kevésbé irodalmi igényű, történetét időrendi sorrendbe igyekeztek megírni.

A gestára jellemző a szépirodalmi stílus, tartalmaz díszítőelemeket és költői képeket. Említendő Anonymus Gesta Hungarorum című műve, és Kézai Vilmos gestája, amely a magyarság cselekedeteit és a Honfoglalást meséli el.

A 14. században készült Kálti Márk gestája, amely már külsőleg is díszítő elemeket tartalmaz.

Az 1800-as években a Pray-kódexben megtalált Halotti beszéd az 1200-as évek körül keletkezhetett latin nyelven, később magyarra is lefordították. Műneme epika, műfaja prédikáció beszéd, formája retorikai. Ennek a formának vannak jellemzői, amelyek természetesen megjelennek a műben is. A megszólítás a kapcsolatfelvétel a hallgatókkal, kapcsolattartásként szolgál a felszólítás, a kérdések és a válaszok. Az efféle művek temetésen hangozhattak el a paptól, miután a koporsó a sírba került. A bevezetésben szerepel a megszólítás, a kapcsolatfelvétel és az általánosítás, amely mutatja, hogy mindenkihez szól. A tárgyalásban a leíró rész a Bibliai elem, Ádám és Éva története. A tárgyalásban a kapcsolattartás folyamatos. Befejezésként a kapcsolatlezárás, az imára való felszólítás a halottért, majd újra az általánosítás jelenik meg.

Az Ómagyar Mária-siralom 1300 körül keletkezett szintén latin nyelven, és az 1900-as években találták meg a Leuveni-kódexben. Mondhatni, fejlett szókincsű és költői elemeket tartalmaz. Ilyen például az alliteráció és a tőismétlés. Témája az anya szemszögéből fogalmazza meg a gyermek elvesztését, melyet a legnagyobb fájdalomként tart számon. Ebből következik, hogy hangulata zaklatott, szomorú és fájdalmas, és ezt Máris szavai is alátámasztják. Mária hol önmagához, hol a fiához, hol pedig fia kínzóihoz szól.  

A legenda írója több műfaj elemeit vegyíti az epikából. Például mese, novella, regény. A szó jelentése olvasandó dolgok, történetek. Főbb jellemzője, hogy egyházi tartalma van, a történetek szereplői szentek, vagy Máriával, Jézussal kapcsolatosak.

A Margit-legenda az 1200-as évekből származik. Margit IV. Béla lánya volt. Azokban az időkben sok háború dúlt, és Béla megfogadta, hogyha a háborúkban szerencsével jár, a lányát Isten szolgálatába ajánlja. Tehát ezen fogadalom révén Margit 3 éves korában apácák közé került, a Nyulak szigetére. Eleinte nem tudta, hogy királyi származású, amikor tudomására jutott, szégyellte. Házassági ajánlatot is kapott, de visszautasította, és egész életében apáca lett. Öltözködésében is megjelent az egyszerűség. Ezt az is mutatja, hogy szülei látogatásakor sem figyelt külsejére. Sanyargatta a testét, szegényeken, betegeken segített és vállalta leprások ápolását is. Testének elhanyagolásából adódóan beteges volt, és 30 éves kora előtt meghalt. Az a hír járja, hogy halálos ágyán megszépült. Az ilyen életet élő emberek a földi nyomorúsággal készültek fel a túlvilági boldogságra.

Szent-Ferenc alapította a kolduló ferences-rendet. Ezen szerzetesrend szerzetesei kéregetéssel tartották el magukat, és ezt sokan nem nézték jó szemmel. A többi szerzetesrenddel ellentétesen gondolkodtak: szerettek ezen a földön élni, boldogok voltak.

A Naphimnusz Szent-Ferenc tollából származik, amely pozitívabb, és a földi adottságokat értékeli. A Nap, a Hol, a Csillagok, a Felhők, és egyéb természeti kincsek Isten adományai, melyeket meg kell becsülni és ki kell használni.

A példázat bibliai műfaj, amely a középkorban újra fontos szerepet kap. Példával szemlélteti a dolgok, helyzetek mondanivalóját, erkölcsi feladatokat is megfogalmazhat. Ráadásul a példázat színesíti a prédikációt. Ilyen a tékozló fiú története.

A lovagi irodalom igazi középkori jellegzetesség, kastélyokban, királyi udvarokban fejlődött ki. A lovagok személyéhez fűződik a nő, kereszténység, egyház, király vagy úr tisztelete és szolgálata. Feladatuk az erkölcsiség és az igazság védelme. Nagy gondot fordítottak a testi ápoltságra. A lovagi irodalom két fő műfaja a lovagregény és a lovagi eposz.

A Roland-ének regény, Roland pedig királyi sarj volt, aki egy keresztes háború során fogságba került. Volt egy csodakürtje, melynek megfújásával segítséget kap, de büszkeségéből adódóan csak utolsó pillanatban fújta meg, de késő volt és meghalt.

Trisztán és Izolda története a kelta-mondakörhöz tartozik.

Trisztán a király unokaöccse volt. Morholt le akarta mészárolni a várost, 300 nő és 300 férfi életét követelte. Trisztán legyőzte őt egy méregbe mártott íjjal, amely őt is megsebesítette. Vissza kell mennie az íj „szülővárosába”, mert ott meg tudják gyógyítani. Itt találkozik Aranykezű Izoldával, kinek kezei között meggyógyul. Majd hazatér, és nagybátyja, a király pont Aranykezű Izoldát kívánja feleségül venni. Trisztán küldi a lányért, Izolda pedig igent mond. Hazafelé a hajón mind a ketten isznak az örök szerelem bájitalából, amelynek hatására egymásba szeretnek. Próbálják titkolni, de kiderül. Trisztánt elüldözik, majd feleségül veszi Fehérkezű Izoldát. Trisztán újra megsérül, és Aranykezű Izoldát hívja ismét. Fehérkezű Izolda féltékenységéből adódóan cselt alkalmaz, amellyel férje öngyilkosságát idézi elő.

Oldal: Középkori Irodalom
Fának vagy virága - © 2008 - 2024 - fanakvagyviraga.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat